Igyártó Róbert – DJ YRob

Igyártó Róbert (DJ YRob) vagyok, 25 éves. Kárpátalján, Visken születtem. Amióta az eszemet tudom, imádom a zenét. 12 éves koromban zongorázással és gitározással próbálkoztam, ugyanakkor hamar rájöttem, hogy nem az én stílusom, jobb szeretem a tempósabb irányokat. Több, mint tíz éve kezdtem dj-zni, főként hobbi szinten. Legelőször 14 évesen álltam a pultok mögött a középiskolámban rendezett „suli diszkóban”. Később, 16 évesen lettem rezidens a helyi klubban nagyjából 1 éven keresztül, utána pedig egyetemre mentem és a dj-zést pár évig szüneteltettem. Miután elvégeztem az egyetemet, 2021-ben, jelentkeztem a DISCOSHIT DJ SCHOOL-ba, amit Hamvai P.G., Bárány Attila és Dj Junior vezetett. A tanfolyamon megtanultam pontosan mixelni, tempót szinkronizálni, konferálni és a mikrofont helyesen használni dj-zés közben, illetve egyéb, a dj-zéshez nélkülözhetetlen apróságokat is. Később, még nyáron, szerencsém volt egy esküvőn zenélni.  Mindig vonzott a rádióban való dj-zés, erre pedig kiváló lehetőség számomra a Deejay Radio rezidens pozíciója. Mixelésemből látszik, hogy szeretem a tempós, dallamos zenéket, amelyek a kiállásokban sem ürülnek ki. A zenei stílusomat főként a House jellemzi egy kis Funky beütéssel.